Büszkeségeink

Dicsőségfalunk

Büszkék vagyunk rátok!

Íme néhány szakember a sokak közül, aki Bennünket választottak és elhivatott, példaértékű sminktetováló szakemberekké váltak.
Büszkék vagyunk rá, hogy hozzánk tartoznak, a mi csapatunk tagjai! És nemcsak rájuk, de az itt nem szereplő, viszont lelkesen fejlődő, szorgalmasan tanuló, sokat dolgozó kolléganőkre is.
Mi értetek vagyunk!
Veletek alkotunk maradandót!

Boldog vagyok, hogy megtaláltam azt, amit szeretek csinálni. Örömet hoz nekem ez a munka, ezért is fektetek bele nagy energiát. A sikerhez hosszú út vezet, de úgy érzem jó úton haladok, szeretem a hivatásom, és szeretek örömet okozni másoknak. Szakmailag sokat képeztem magam, sok gyakorlás és szorgalom szükséges hozzá, mert a jó pap is holtig tanul. Az ügyfeleim visszajelzései és ajánlásai alapján úgy érzem, szeretnek az emberek, szeretik a munkámat, illetve azt a minőséget, amit képviselek. Mindez motivál, hogy tovább fejlődjek, és még jobb legyek a szakmámban.

A Swiss Color termékcsaládra és a Sminktetováló Akadémia by Swiss Colorra az interneten találtam rá. Profi termékcsaládot kerestem, aminek meggyőző a minősége. Amikor rájuk találtam, tudtam, hogy ez az, amit kerestem: magas minőség, egyszerű használat, biztonságos termékek, segítőkész csapat. A festékek vasoxid-mentesek, nem kell félnem az elszíneződéstől, a tetováló gépem pedig az első perctől összenőtt velem, halk és megbízható. 

Az Akadémia képzései által a sminktetováló tudásomat elméleti és gyakorlati téren is mélyíteni tudom, újabb szakmai tapasztalatokkal gazdagodom, melyet a munkám során maximálisan kamatoztatni tudok.  Tapasztalt, felkészült oktatóktól tanulhatok, ez óriási löket az induláshoz. Mindig készségesen válaszolnak a kérdéseimre, segítőkészek, úgy érzem, bármikor bizalommal fordulhatok hozzájuk.

Székely Dóri

Már akkor tudtam, hogy a sminktetoválás felé szeretnék orientálódni, amikor kozmetikusnak kezdtem tanulni. Kikértem az egyik sminktetoválással foglalkozó oktatóm tanácsát, hogy merre induljak el. Ő ajánlotta a Sminktetováló Akadémia by Swiss Colort, aminek utánanézve, nem volt kétségem, hogy itt szeretnék tanulni.
Rendkívül elégedett voltam az alapképzéssel, rengeteg hasznos információval láttak el. A gyakorlati képzéseken is megkaptam azt a türelmet és odafigyelést, amire szükségem volt. Miután befejeződött a képzés, jöhetett a véget nem érő gyakorlás. Természetesen rengeteg kérdés merült fel bennem, amire mindig készségesen, türelmesen és rendkívül gyorsan választ kaptam. Úgy éreztem egy közösség tagja lettem, akikre számíthatok. Ez nagyon sokat jelent nekem. A képzések elvégzése után el is indítottam saját, önálló vállalkozásomat, ami fokozatosan be is indult. Először a család női tagjait, majd rokonokat, barátnőket, ismerősöket tetováltam, és végül már ismeretlenek is el mertek jönni hozzám. Csodálatos érzés volt, hogy bíznak bennem, illetve szakmai tudásomban, amit azóta is folyamatosan fejlesztek. Számomra a sminktetoválás nem munka, imádom csinálni. Imádom, hogy megszépíthetem a nőket, hogy visszaadhatom az önbizalmukat, hogy segíthetek látszani/látszódni annak, ami nem tudott. Számomra hatalmas boldogság, hogy azzal foglalkozhatok, amit szeretek.
És hogy mi az, ami többek között lenyűgözött a képzések során? Az a szenvedély, amivel az Akadémia oktatói tanítanak, amivel átadják a tudásukat.
Valamint az oktatókon kívül, ami még fontos számomra, az a háttérben dolgozók elhivatottsága, az a kedvesség, ahogy mindig fogadnak, hogy mindig megkérdezik, hogy vagyok, mindenben segítenek.

Csombok Niki

Öt évvel ezelőtt vettem részt Csiba Kati alapképzésén, ahol szilárd elméleti tudás megszerzése után a lehető legnagyobb magabiztossággal állhattam neki a gyakorlatban is a munkának. Az első pillanattól biztonságban éreztem magam a felügyelete alatt és felelősségteljes, lelkiismeretes hozzáállást tanított, mély elméleti alapokkal.
Bármilyen kérdésemmel fordulhattam hozzá és fordulok, azóta is. Több képzésen vagy workshopon jártam a Sminktetováló Akadémián azóta is és minden évben ottvagyok a sminktetováló konferencián, ami a legszínvonalasabb esemény a szakmában.
A swiss color csapatától pedig nem tudtam még olyat kérni, amit ne teljesítettek volna. Szakmai kérdéseimmel mindig az illetékes kollegához írányítanak, mert a csapatukon belül mindenkinek van “szakterülete”. Minden kérdésemre van egy emberük, aki profi a témában, bármiről is legyen szó, tökéletesen kiegészítik egymást.
A sminktetoválást nálam megelőzte több éves szalonmunka (a fodrászaton kívül mindenben dolgoztam), így nem volt ismeretlen a terep. De úgy éreztem, hogy ez a terület kíván legnagyobb erőt, kreativitást, magabiztosságot, elszántságot és tudásvágyat. Ezért a kozmetikai munkám mellett lassan de biztosan vezettem be a sminktetoválást mint új szolgáltatást. Viszont azonnal éreztem, hogy ez teljes embert kíván, nem lehet megosztani a figyelmemet, és egyszerre csak egyben lehetek kiemelkedően jó. És a célom ez volt.
Ezért tudatosan, évek alatt álltam át a sminktetoválásra. A karrier építésében sokat segített Barna Alexandra marketingcsoportja, könyvei. Ugyanis a sikerhez nem elég precízen és jól tetoválni, elengedhetetlen marketinget és fotózni tanulni. Rengeteg a belefektetett energia, tanulás és gyakorlás formájában, de minden perce megérte. Azt gondolom csak úgy lehet sikeresnek lenni a mi szakmánkban, ha készen állsz a folyamatos tanulásra, nem sajnálsz rá időt, pénzt és energiát fordítani és türelmes, alázatos vagy.
Imádom a munkámat, minden nap örömömet lelem benne és nincs nagyobb elégedettség érzés, mint mikor sorban boldogan távoznak a Vendégek.
A “munkám”, hogy varázsoljak, szépet szebbé. Magabiztosságot adok, nőiességet, igényességet, örömet…számomra egy “munka” nem adhat ennél többet.
Bár sikeresnek érzem magam, maximalistaként sosem vagyok teljesen elégedett a munkámmal, és valószínüleg ez visz előbbre.
Sokat gondolkodtam ,hogy mit csinálhatnátok másképp, de nem nagyon tudok mondani semmit. Eddig hiányoltam az online oktatásokat, de most már abban is élen jártok. Az első pillanattól kitartok a Swiss Color mellett a minőség, korrektség, gyorsaság és a hihetetlenül jófej és jól képzett szakmai csapat miatt.
Az elmúlt öt évben nagyon sokat fejlődött a cég online megjelenésben és bővült a team csodálatos szakemberekkel. Én csak gratulálni tudok!
Köszönöm

Pochron Bianka

Négy évvel ezelőtt ismerkedtem meg a Swiss Colorral. Azonnal beleszerettem, nemcsak a termékekbe, a csapatba is. Sminktetováló Akadémián a legjobb oktatóktól tanulhattam, mint Vámos Mónika, Bizinger Katalin, Lakat Edina és Bándi Bernadett. Hamar VIP partnerré váltam, ami nagy megtiszteltetés számomra, és szuper előnyökkel jár. A Magyarországon egyedülálló színelméleti képzésükön is részt vettem. Ezek a képzések olyan biztos tudást adtak, amivel bátran dolgozok a mindennapokban. A korona vírusnak köszönhetek egysikeres vállalkozást, ahová minden nap boldogan megyek be. Számomra a sminktetoválás nem munka, ez a hivatásom, a hobbim… egy olyan cselekvés, ami boldoggá tesz. Munkám során bármi nehézségem adódik, bátran fordulhatok a Swiss Colorhoz, mindig segítségemre vannak, meleg szívvel fogadnak. Olyan érzés ez, mintha haza mennék.

Szabó Nóri

Évek óta rendszeresen veszek részt a Sminktetováló Akadémia by Swiss Color képzésein, konferenciáin, és minden alkalommal újabb és újabb információkkal bővíthetem tudástáram.

Rendkívül elhívatott csapatnak tartom Őket, zseniális oktatókkal, akik valós tudással rendelkeznek, és nem félnek átadni ezt másoknak. Ezúton is köszönöm Nektek!

Ha felmerül egy problémás vagy nehezebb eset a munkám során, netán nem vagyok magamban biztos, bármikor számíthatok a segítségre akár személyesen egy oktatótól, vagy a Sminktetoválás Tudásbázis kezdőknek és haladóknak zárt facebook csoporton belül, a többi tagtól is.

A sminktetoválás számomra nem csak egy munka vagy egy elvégzendő feladat, annál sokkal több. Egy hobbi, amit óriási szeretettel, alázattal és szenvedéllyel csinálok, minden egyes elégedett vendég rendkívül sokat jelent nekem. És az Akadémia és a Swiss Color Magyarország teljes csapata is a segítségemre van. Köszönöm a magabiztosságot, a támogatást és a tudást, amit tőletetek kaptam!

Dragán-Nagy Réka

Imádom a sminktetoválást. Számomra ez nem csak munka. Kifejezetten élvezem, ha látványosabb eltéréseket kell helyrehozni, és élettel telivé válik az arc. A vendégek elégedettsége és hálája mindennél többet ér számomra.
A Sminktetováló Akadémia by Swiss Color több oktatásán is részt vettem, más-más oktatóknál, és kijelenthetem, hogy mindegyikük tudása hatalmas. Felnézek rájuk, szeretnék egyszer én is ilyen kiváló minőségben dolgozni. A képzések nagyon részletesek, pontosak voltak, megfelelő alapokat kaptam ahhoz, hogy el tudjak, el merjek indulni ezen az úton. Nagy hangsúlyt fektetnek a megfelelő elméleti és gyakorlati képzésre, és csakis kozmetikus végzettséggel rendelkezőket oktatnak, ami manapság egyre ritkább. Magas színvonalú képzésben részesültem. Megkaptam minden információt, ami szükséges volt az induláshoz. Átfogó tudást nyújtanak a képzések.
Ha utólag kérdéseim merültek fel, problémába ütköztem, minden esetben kaptam választ oktatóimtól. Egyéb kérdésekkel kapcsolatban a csapat többi kollégája is kifejezetten segítőkész volt.
Ahogy már számtalanszor említettem, nemcsak szaktudásuk kimagasló, hanem emberségük is. Mindig lelkesítenek, motiválnak, önbizalmat adnak. Rengeteg dicséretet, pozitív visszajelzést kapok tőlük, aminek számomra rendkívüli jelentősége van.

Meg kellett, hogy érjek erre a hivatásra. Miután egy megfelelő szakmai képzést, és pozitív visszajelzéseket kaptam, el mertem kezdeni tetoválni. Kozmetikusként dolgoztam, először ismerőseim, vendégeim kerestek meg, hogy velem szeretnének tetováltatni. Majd egyre többen, így a marketingre is nagyobb hangsúlyt fektettem. Úgy érzem, egyre többen választanak engem, ezért is örülök, hogy belekezdtem a sminktetoválásba. Elindultam egy úton, ami a sikeresség felé vezethet, a visszajelzések azt mutatják. Persze mindig van hova fejlődni, és én még az utam elején járok.

Mihály-Lasky Zsanett

Hogy mit is jelent számomra sminktetoválónak lenni, azt egyszerűen úgy fogalmaznám meg, hogy egy ajándék, mert egy életen át csinálhatom azt, ami boldoggá tesz, és soha egy percig sem kell a munkámat igazán munkának érezni.

Három évvel ez előtt végeztem el az első képzésemet az Akadémián, már az alap elméleti napomon tudtam, hogy a lehető legjobb helyre kerültem. Vámos Mónika szakértelme igazi biztonság érzetet adott abban, hogy jó irányba haladok. Első gyakorlati képzéseimet Bartus Mártánál végeztem, aki szuper alapokat fektetett a kezembe, most is hallom a szavait, ahogy minden mozzanatomat határozott kommunikációval kísérte és támogatott abban, hogy egyre jobb és jobb legyek!

A végső momentuma annak, hogy a Swiss Colornál jobb céget keresve sem találtam volna, amikor Bizinger Katalin pigmentológia képzésein részt vettem, olyan széleskörű tudást biztosít abban, hogy a pigmenteket a lehető legjobban tudjam kiválasztani egy adott bőrhöz, mely egyetlen másik cégről sem mondható el, azóta is a mai napig bármikor kérhetem segítségét, ha a pigmentekkel kapcsolatos kérdés felmerül bennem.

Folyamatos fejlődésemben, még Bándi Bernadett és Lakat Edina képzései is meghatározók. Elmondhatom, hogy az Akadémia minden oktatója mind különbözők, de abban megegyeznek, hogy igen magas szakmai tudással rendelkeznek! Érdemes volt tőlük tanulni, terveim szerint még fogok is, hiszen általuk válhatok én is egyre profibb szakemberré.

Udvardi Vivi